ZOO TÁBOR 2013 a Montice szelet támogatásával
2013-ban 11. alkalommal szervezi meg a JátékMester Élményprogram a Fővárosi Állat- és Növénykert hivatalos táborát, a Zoo Tábort.
A Zoo Tábor a gyerekek és a szülők körében egyaránt népszerű. A legtöbben azért választják gyermekeiknek, unokáiknak ezt a programot, mert a kicsik itt játszva tanulhatnak, miközben a megérdemelt nyári szünetüket töltik.
Táborunk célja, hogy a gyerekek úgy töltsék nálunk a nyári szünetet, hogy az ne csak szórakoztató, de hasznos is legyen.
A Zoo Tábort megtalálod a Facebookon is. Nézd meg a tavalyi táborról készült fotóinkat! ![]()
Ha kedvet kaptál a képek alapján, nézd meg a táborról készült videót is!
Programjaink során lehetőségük van arra, hogy közel kerüljenek az állatokhoz, megismerjék szokásaikat, állatkerti tartásukat. Ez azért is fontos, mert így kialakul bennük egyfajta felelősségtudat, hogy óvják, becsüljék az állatokat és a környezetet, amelyben élnek.
A változatos és játékos programok mellett célunk a környezettudatosságra nevelés, az állatvédelem, a természetvédelem fontosságára való felhívás, illetve a játékos tanulás előtérbe helyezése.
A táborban szakképzett pedagógusok és állatkerti szakemberek segítenek az állatok megismerésében. A tábor résztvevői a hét során megismerhetik többek között a Szavannaház, a Pálmaház és az Elefántház lakóit, a Dél-Amerika kifutó állatait, a fókákat a jegesmedvét, papagájogat és még több száz másik állatot. Az állatos programok mellett kézműves foglalkozás és sok-sok játék színesíti a programot, amit pénteken cirkuszi előadás zár.
A Zoo Tábort napközis táborként bonyolítjuk le, 5 napos turnusokban (hétfőtől péntekig).
Naponta 07:30-16:30 között biztosít elfoglaltságot a gyerekek számára (pénteken a cirkusz miatt 17:25-ig).
*A Cirkusz a tábor első két hetében zárva tart, emiatt az oda jelentkező gyermekenek egy kupont adunk egy Cirkuszi előadásra, amit augusztus 31-ig használhatnak fel.
A nyári szünetben minden hétfőn indul turnus.
A tábort 6-12 éves gyerekek számára ajánljuk.
Turnusok időpontja:
1. június 17-21.
2. június 24-28.
3. július 01.-július 05.
4. július 08.-12.
5. július 15.-19.
6. július 22.-26.
7. július 29.- augusztus 02.
8. augusztus 05.-09.
9. augusztus 12.-16.
10. /A augusztus 19.-23. (5 napos!!)
10. /B augusztus 21-23. (3 napos!!) (32.500 Ft) nincs kedvezmény!
11. augusztus 26.-30.
A tábor díja: 49.500 Ft/fő/hét
Az ár tartalmazza:
- étkezés napi 3 alkalommal
- féléves állatkerti bérlet (amelynek érvényessége: 2013. 06. 17 – 12. 31.)
- 2 db ZOO TÁBOR póló
- 1 db esőkabát
- 3 db fénykép
- cirkuszi belépő
- változatos programok egész nap
Az angolos Zoo Tábor időpontja: 2013. július 8-12.
Az angol tábor ára: 56.500 Ft/fő/hét
Ebbe a csoportba olyan gyermekeket várunk, akik angol anyanyelvűek vagy régóta tanulják a nyelvet.
Jelentkezni személyesen lehet az Állatkert Játszóházban a teljes részvételi díj befizetésével hétköznap 10-18 óra között. Csak készpénzes fizetésre van lehetőség, üdülési csekket sajnos nem tudunk elfogadni.
A tábor díja SZÉP kártyával is fizethető (szabadidős keretből). SZÉP kártyás fizetésre kizárólag hétköznap 10-17 óra között van lehetőség!
Kérdés esetén fordulj hozzánk bizalommal a 460-9510 vagy a +36-30-639-3009-es telefonszámon vagy a jatekmester@jatekmester.hu e-mail címen.
Támogatóink:









